Kebab étterem lévén, főételnek csakis kebab jöhetett szóba, legalább tíz fajta közül választhattunk: szerepelt az étlapon joghurtos, pisztáciás, aszalt szilvás, fokhagymás stb. A padlizsános és a pisztáciás verziót választottuk. Nekifogtunk a kebab elfogyasztásának, mikor hirtelen mellettem termett a pincér, kivette a kezemből a kést és a villát, és megmutatta, hogyan is szokás arrafelé rendesen enni a padlizsános kebabot: az egyik padlizsánkarikát félbevágta, a kés segítségével lefejtette a padlizsánt a héjáról, összevagdosta egy kicsit, és összekeverte az egyik szintén összevagdosott húsdarabbal, végül az egészet betekerte a kebab mellé tálalt tésztába. Ezt is megtanultuk:-)
Mivel aznap délelőtt már jól belakmároztunk baklavából, nem fogadtuk kirobbanó örömmel a pincér szavait, amikor elkezdte sorolni a desszert lehetőségeket: baklava, künefe és még valami, amire nem emlékszem. Ugyanis megmaradt bennem C&V isztambuli beszámolójából, hogy a Hamdiban künefét kell enni (ezúton is köszönöm a biztos tippeket C&V!). A künefe közel nem olyan tömény, mint a baklava, ergo nem érzi azt az ember, ha eszik belőle, hogy utána minimum két hétig rá sem bír nézni. Ez egy nagy pozitívum volt a délelőtti baklavás kicsapongás után…És mi mással fojthattuk volna le a török lakomát, mint rakival?
Kötelességemnek érzem, hogy a Borsa étterem bemutatását ne a jó dolgokkal kezdjem. Van egy nagy hátránya (turista szemszögből nézve) ennek az étteremnek, nevezetesen a helye: egy kongresszusi központ épületének alján található. Nem mintha a komplexum lepukkant lenne, sőt nagyon is igényes, csillogó. Az étterem hangulata valahogy mégis elveszik benne valahol. Furcsa érzés turistaként egy olyan légkörben vacsorázni, ahol csupa kimért üzletemberrel van az ember körülvéve, hát még azt látni, hogy az étel igazából senkit nem érdekel, csak robotszerűen nyelik egyik falatot a másik után, rossz érzéssel töltött el. Megértem én, elvégre üzleti vacsorán, vagy min vannak, de azt nekem senki nem magyarázhatja meg, hogy két másodpercre sem futja, hogy „megálljanak” és megízleljék, milyen finomat is esznek valójában. Na, mindegy, az ő bajuk.
A lényeg, hogy a feszes légkörtől eltekintve, mi nagyon jól éreztük magunkat. Az alaphangulatot nekem a (mint kiderült, török specialitásnak számító) áfonyabor biztosította, amit iszogattam, míg az asztalunkra vártunk.
Előételnek grillezett padlizsánnal körülvett grillezett padlizsánpürét cheddar sajt krékerrel és keşkek sajtot választottunk. A padlizsánpüré itt ízlett a legjobban, talán a grillezéstől füstös íze miatt. A főételeink: grillezett bárányborda vidékiesen készített burgonyával, spenótpürével, és grillezett borjú steak, szintén spenótpürével. A húsok szép rózsaszínre sütve, ahogy kell, kifogástalan elkészítés és minőség. Mégis kifogott rajtam a főétel: a steak gigantikus méretének és az elmúlt három nap nonstop evészetnek tudtam be a dolgot. Persze mire a desszertlapot elém tárta a pincér, felcsillant a szemem, és megmagyaráztam, hogy a gyomromnak a sorbet hidege csak jót tehet. Annyira jól esett, hogy az egy pohárban felszolgált málna, citrom és mangó sorbet is becsusszant végül…
A képekről kitalálható, hogy ez volt a kiválasztott halas étterem. Erről nem fogok hosszasan írni, sem ódákat zengeni, ugyanis úgy éreztük, a Poseidon kicsit kilógott a sorból. Egyrészt az ár-érték arányt nem nevezhetnénk kimagaslónak, a kiszolgálással is akadtak problémák, és ami a legfontosabb egy étteremben: az ételektől sem estünk hasra, tengerparti étteremhez képest. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy megemlítem és tudatom mindenkivel, hogy ennél sokkal jobb helyek vannak Isztambulban. Ja, és, hogy ne csak a rosszakat soroljam, azért van a Poseidonnak pozitívuma is: ami a Borsának a hátrányát jelentette, az a Poseidon előnye, a fekvése. A Boszporusz partján, egy kis öbölben, Bebek Bay-ben található. Hangulatos hely, klassz tengerparti házakkal, üzletekkel.
KIKÖTŐI HALAS
Végezetül azoknak, a hozzánk hasonló turistáknak, akik szeretnek az utazások alkalmával belekóstolni a helyiek életébe/ ételébe, ajánlom a Galata-híd karaköy-i oldalán, a kikötő melletti halpiacon sorakozó halsütödéket, ahol csak rá kell mutatni a megkívánt, aznap kifogott halra vagy rákra és öt-tíz perc múlva már ehetjük is. Őszinte helyek, semmi cicoma: műanyag tányérok, alumínium evőeszközök, friss, puha kenyér, hagymasaláta és gyönyörű kilátás a túlpartra. A higiénia fogalmáról, mint olyanról, feledkezzünk meg az ott töltött fél órára.
Utolsó kommentek