Így hívták régen a tésztát faluhelyen. Nagymamám annyiban másként készíti a házi tésztát, hogy nem csak tojással gyúrja össze a lisztet, hanem vizet is ad hozzá. Ez a mai az én kezem műve, persze végig mellettem állt a nagymamám. A tészta felvágását nem nagyon akarta átengedni Mami, egyezséget kötöttünk: az egyiket ő, a másikat pedig már én vághattam fel. Amikor ebéd közben látott a tányérján egy-egy két millisnél vastagabb mácsikot, megjegyezte: „ezt biztosan te vágtad..”. Hát, Istenem, gyakorlat teszi a mestert.
A házi készítésű túró tette fel az i-re a pontot:-) A tejfölt is régebben házilag gyártotta a nagymamám, most már sajnos azt nem tud készíteni (legalább is ilyen kis mennyiségből nem), mert elmondása szerint a mai tehenek teje sem olyan, mint régen..
Hozzávalók hat fő részére:
3 messző liszt (660 g)
2 tojás
só (lisztben elkeverve)
víz
Hozzávalók:
mácsik
tálaláshoz
túró
tejföl
pirított szalonna
Elkészítés:
A lisztből, tojásból és vízből közepesen lágy állagú tésztát gyúrunk. Két részletben annyira vékonyra nyújtjuk, amennyire csak tudjuk. Tiszta konyharuhákra téve félretesszük szikkadni kb. 30 percig.
Utána az egyik kinyújtott tésztát a sodrófára feltekerjük, a sodrófa tetején, középen, hosszanti irányban elvágjuk a tésztát. (A sodrófát félretesszük.) Így tészta téglalapokat kapunk, hármat-négyet egymáson. Ezeket kereszt irányban félbe, hosszanti irányban pedig három egyenlő részre vágjuk. Tehát amit kapunk: hat vastag, három-négy rétegű tésztacsíkot, melyeket végül keresztben kb. két milliméteres csíkokra vágunk, és kész is a mácsik.
Több részletben, forró vízben kifőzzük a mácsikot. Akkor kész, ha feljön a tészta a víz felszínére. Szűrőben lecsöpögtetjük.
Túróval, tejföllel és szalonnapörccel tálaljuk.
Utolsó kommentek