Sokáig hadilábon álltam bizonyos húsokkal, gondolok itt a bébi állatok húsára (bárány, borjú, kecskegida), na és persze a nyúlra (szándékosan nem használom a nyuszi kifejezést, mert ez már magában sokakban szánalmat kelt az állat iránt és haragot a fogyasztójával szemben…). Aztán idővel természetes lett, hogy bárányt is eszünk, egyre több borjút és Portugáliában már a jele sem mutatkozott a sajnálatnak, amikor kihozták elénk a nyárson, rákokkal sült kecskegidát. A nyúlhúshoz több időre volt szükségem, az valahogy kilógott a sorból. Ettem már itt-ott, de az elkészítéséig ez idáig nem bátorkodtam. Most is egy véletlen folytán került a tányérunkra, ugyanis vendégeket vártunk, kigondoltam a menüt, borjúhúst terveztem, és a megszokott lelőhelyen pont nem volt… Futottam még pár sikertelen kört, amikor megpillantottam a szép nyúlcombokat. A boltban persze bosszankodtam egy sort, hogy miért pont most nincs borjú stb. De hát ez mindig így van, amikor valami nagyon kell, nincs. Utólag már nem bánom, hogy így hozta a sors:). Mustáros pácban készítettem el, újburgonyával.