no salty

A tegnapi rosszalló gondolataim elillantak: finom krémleves kerekedett a megmaradt, csúcs nélküli spárgaszárakból. Természetesen az egy napja felfedezett ízpárosítás ma is visszaköszönt a tányéron.

Nem mintha máskor nem tenném, de most különösen. A mai ebéddel beköszöntött az én konyhámba is a spárgaszezon. A tegnapi bevásárlásból egy szép köteg zöldspárgával tértem haza. Azóta ott motoszkált a fejemben egy mondat, amit valahol, valamikor olvastam, és így szólt: „az igazi ínyencek csak a spárga fejeket fogyasztják”. Gondoltam egyet, miért ne lehetnék én is igazi ínyenc, ha csak egy ebéd erejéig is? Lassan összeállt a kép, hogy mibe kerülnek a rügyes kis spárgacsúcsok: krémes rizottót láttam magam előtt, ki-kibukkanó spárgafejekkel, a balzsamecet-zselé pedig csaknem kiáltott nekem a konyhapultról, hogy ő is kényeztetni szeretne ma engem, bevettem hát az ínyenc csapatba. Mit mondjak, hiba lett volna kihagyni. Tudom, hogy nem én találtam fel a spanyol viaszt, és többen már biztosan felfedezték a spárga és a balzsamecet eszméletlenül jó párosát, rám mindenesetre még az újdonság erejével hatott, és azóta is próbálok feleszmélni az ebéd nyújtotta élményből. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

A nagy ínyenckedésben egy rosszalló érzés is bevette magát a fejembe: rendben van, hogy a spárgacsúcsokat elegánsan elfogyasztottam, de mi lesz a spárgaszárakkal?! Még szerencse, hogy a spárga főzővízét félretettem, talán egy spárgakrémleves alapját adhatja. Holnap kiderül. Ha beválik, közzéteszem és mindenki bűntudat nélkül élvezheti a fenséges spárgafejeket.

Elkészítés:

A maradék shiitake gomba fritterként került a tányérra. A recept szintén Peter Gordon: Vegetables, The new food heroes c. könyvében található. Bármilyen zöldsaláta illő kísérője. PG öteltével, kis pestot téve a fritterek tetejére, remek kanapékat varázsolhatunk belőlük.

Az egész a tavalyi nyár végén kezdődött, akkor vette bele magát a fagyigép a fejembe. Aztán jött az ősz, majd a tél és a fagyigép iránti vágyam elhalványulni látszott. Az első tavaszi napsugarak megint eszembe juttatták, szavakba is öntöttem W.-nek, hogy mire áhítozom, mire kijelentette, hogy nem támogatja az ötletet, szerinte csak még egy kacat lenne a konyhámban. Nem tudtam mire vélni, mi ez a kitörés vágyam tárgya ellen, mindenesetre időm sem nagyon volt eltöprengeni rajta, mert szombaton, külföldről hazatérve, W. egy kis fagylaltgéppel tért haza. Nem hittem a szememnek. Azóta már be is üzemeltem és elkészült az első, a szerkentyűt felavató, mennyei málna fagylalt. Mondanom sem kell, W. most is ezt eszi a szomszéd szobában. Kíváncsi vagyok találok-e még belőle holnap a hűtőben?!

Hozzávalók nyolc fő részére:

 

300 g málna

250 g kristálycukor

1 lime leve

2 tojás

500 ml habtejszín

250 ml tej

Elkészítés:

A málnát tálba tesszük, ráöntünk 150 g cukrot, rálocsoljuk a lime levét, összekeverjük és lefedve hűtőbe tesszük két órára. Félóránként kivesszük és átkeverjük.

A két óra leteltével egy másik tálban a tojásokat habosra keverjük, hozzáadjuk a maradék cukrot, beleöntjük a tejszínt, a tejet és végül a málnát.

A többit a fagyigépre bízzuk: beleöntjük a masszát és várjuk, hogy elvégezze dolgát.

 

Rábukkani egy viszonylag nehezebben hozzájutható alapanyagra, kétségtelenül az élet apró örömei közé tartozik. Ilyen kis boldogságban volt részem pár napja, amikor az ország másik felében járva, friss shiitake gombához jutottam. (Itt lenn, az ország déli részén eddig még csak szárított formában láttam.) Ázsiában régóta használják a shiitake gombát orvoslásra (is), a hosszú élet zálogaként tartják számon. A konyhaművészet pedig egyedülálló íze miatt kedveli. Az egyik isztambuli szerzeményemben (Peter Gordon: Vegetables, The new food heroes c. könyvében) találtam hozzá egy klassz receptet. Némi módosítással készítettem el, a vízigesztenye például egy az egyben kimaradt az én verziómból (sajnos).